Utazás előtt mindig böngészek a neten, hogy mit érdemes megnézni, hova is menjünk.
Még itthon, Pesten a szívem csücske lett a Mézeskalács Ház, amiről sajnos túl sokat nem tudtam meg, mert nincs weboldala, nincs is róla több, mint pár mondat blogokban, és a Hévíz környéki látnivalók között.
Zalaszántó így azok közé a helyek közé tartozott, ahova mindenképpen el akartam jutni.
A kicsinyke faluba jutva kérdezősködtünk, hogy merre találjuk, mivel címünk nem volt. Gyorsan útba igazítottak bennünket, a házikóhoz, mely látványra is olyan, mint amit a mesék alapján képzelhetünk, ha mézeskalács házról van szó. :)
A múzeum egy két helyiségből álló parasztház, tele van csodálatos mézesekkel. A tulajdonos
Drótos Gyöngyi fogadott bennünket, aki mindent megmutatott, mindent elmagyarázott nekünk : mit jelentenek a mézesen az egyes motívumok, mióta készül ez a finomság, mi kell a jó mézeshez, megcsodálhattuk a csodás mézes műalkotásokat. Még azt is megtudtam, hogy miért nem sikerül a házi mézeskalácsom, és mire használhatom a kőkemény, életveszélyes sütimet.
A belépés ingyenes, fényképezni nem lehet, ezért belső képeket sajnos nem tudok mutatni.
Viszont vettünk ott két vásárfiát is / a hangulat kicsit a régi vásárokra emlékeztet /, azokat megmutatom. A vásárlási lehetőséget tilos kihagyni, mert ilyet máshol nem lehet találni.
A boszi a férjem kedvence:
A baba pedig az enyém:
És igen, bevallom: megettük. :)
Azon kívül hogy mindegyik mézeskalács gyönyörű, hibát nem lehet találni rajta, olyan , de olyan íze van, amit elmondani nem lehet: a tészta könnyű, olvad szét a szájban, az íze pedig hmmmm, mindig is erről álmodtam. Nem ér fel hozzá egy mézes se, pedig kóstoltam már jó párat. :)
A Mézeskalács Ház az a hely, ahova mindenkinek el kell jutnia egyszer, és venni is kell mézest. Nekem egy kicsit a világ közepe.
Vigyázat! Hétfő szünnap.
